Egyszer...

Keresel valakit, s nem tudod, ki az Találtál valamit, de nem tudod, mi az Felnőtté váltál, mert érzed az időt. Emléket őrzöl, édest, éltetőt. Kergetsz álmokat, szép emlékeket S nem tudod hova visz még el a képzelet. Szárnyalsz, de hová, azt te sem tudod . Hogy mit hoz a holnap, azt nem láthatod. Élsz, mert születtél. S Te ezt akarod? Valaki hiányzik, aki nem lehet veled, De mégis veled van, mert őrzi a képzelet. Valakit keresel… S megtalálod Őt? Az édeset, a jót, a kedvest, éltetőt? Repülnél hozzá, de még nem lehet. Mert akadályt gördít eléd az életed. Sorsod útjai kiszámíthatatlanok. Azonban gondolataidnak célja van, Azok nem bezárt rabok. S felrepülsz újra, mint a madár. S mire te felébredsz Képzeleted már messze jár. Zakatol képzeleted egyre Utat tör magának a végtelenbe. Bolyongsz a világban, messze, csak messze S hiszed, hogy egyszer valahol rátalálsz a kedvesedre Aki vár rád s te simogatod őt Talán ez ad számodra a holnaphoz erőt. Mi, romantikus lelkek, Mind így szárnyalunk Emlékeinktől, az álmainktól menekülni úgy sem tudunk. Aztán egyszer majd horgonyt vet hajód. Partra szállsz, révbe érsz, s megleled a jót. Megáll majd akkor a képzeleted Nem szárnyal, nem repül, nem kergeted. Majd egyszer talán megszán Sorsunk S ki tudja? Talán egyszer ... találkozunk!