Sokszor mondják mások, s néha magam is úgy gondolom, hogy az élet a küzdelmek végtelen színpada. Utazás egy távoli vidékre, ami messzebb van, mint bármely képzelet határa. Nap, mint nap hallom a barátaimtól, hogy mennyire fárasztja őket az Életvölgy girbe-gurba ösvénye, s olykor látom, hogy egyesek a könnyebbik utat választják.
Én úgy gondolom, egy utazás minden pillanata ajándék. Vannak nehéz napok, amikor már sajog a lábad a sok gyaloglástól, és sehol a pihenő. Mint egy autópályán. Csak akkor állhatsz meg, ha van hely, ahol leparkolhatsz. De az útról is gyönyörű a kilátás. Ott mosolyognak rád a sárga bársonyba öltöztetett margaréták, az égbe nyújtózkodó hegyláncok, s a horizont ívelt ajkai. Persze a legnehezebb percekben ki képes erőt gyűjteni a körbeölelő táj szépségéből? Mikor az adrenalinod, a Tejútrendszerben kering, miért érdekelne a szemedbe sütő napfény tánca? Minden emlék elszürkül s egy kis időre elmúlik. Nem látod, ahogy a melletted álló jó barát feléd nyúlva kacsint. Mikor minden elhalványul körülötted ő lesz a fény, ki bevilágítja a reménnyel övezett utadat. S valakinek majd Te neked kell megtanítanod, hogy a tekintetével hogyan mosolyogjon. Mert ez egy ilyen utazás. Egy adok-kapok vásár. Sok új és régi arcot fogsz látni. Új barátokat szerzel, s előfordulhat, hogy a régieket elveszíted. Később az idő elteltével az új barátok, a régiekké válnak.
Az élet - néha így érzed - csaknem elviselhetetlen. Sorsforduló és korforduló pillanatában élsz, mikor minden reng és változik, a hagyományok, az erkölcsi törvények, az ismert életformák. Mintha már nem is házakban laknál, hanem az élet őserdejében, ahol állandóan zeng és dúl a vihar. S a változásban reménykedel. Bízol abban, hogy egyszer hamuvá ég a szívekben minden indulat, a pernye és a keserű füst, mely a szívekben terjeng, eloszlik. Megint napfény hull az emberi tájra. A tenger kék lesz és a fák gyümölcse illatos. A változás elhozza a békét.
A változás természetesen bekövetkezik majd, ha itt lesz az ideje: az indulatok megpihennek. De egy nem változik: az emberi természet. Nincs erkölcs, érvelés, csoda, mely igazán és mélyen változtatni tudna az emberi természeten. Akik a változást hozzák és élik, megint csak emberek lesznek, tehát igazságtalanok, türelmetlenek, kegyetlenek, kapzsiak és buják. A változás, minden emberi dolgok változása, elkövetkezik, de az ember nem változik meg.?
Nagy bátorság kell ahhoz , hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát . Bátorság , csaknem hősiesség . A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni , mert gyáva és hiú , fél a bukástól . Szégyenli , hogy odaadja , s még sokkal inkább szégyenli , hogy kiadja magát a másiknak , elárulja a titkát . Azt a szomorú , emberi titkot , hogy szüksége van gyengédségre , nem tud meglenni nélküle .
Te olyan furcsa kártyás vagy ....valaki , aki a kártya helyett szenvedélyekkel és emberekkel játszik . Én voltam az egyik dáma a játszmában . Aztán felálltál , és odább mentél .... miért ? Mert meguntad . Csak elmentél , mert meguntad .Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben ? Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra ? Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.?Az okos emberek mindig fárasztottak, kimerítettek. Társaságukban úgy éreztem magam, mint valamilyen rosszhiszemű vizsgán. Örökké figyelnem kellett, mert ők is figyeltek engem, összehúzott szempillák alól, mint a vadász a vadat, vajon helyesen felelek-e okos megjegyzéseikre, elég okos vagyok-e ahhoz, hogy ők, az okosak, szóba álljanak velem? Nem, az okosak mindig fárasztottak. S nem is tudtam meg tőlük soha, semmi lényegeset. Többnyire csak azt magyarázták meg, miért nem jó valami: az élet, egy ember műve, a tavasz vagy az ősz? De azt, hogy az élet jó is, a halál természetes, az ember nem egészen reménytelen, nem mondották soha; mert okosak voltak.Az idő csak egy tényező ami el múlik,a fájdalom az ami soha nem szünik.És nekem így kell éljek minden eggyes napot a fájdalommal karöltve várni a papot,hogy jöjjön és gyóntasson mert sok a bűnöm szeretek egy pasit és mással nem törödöm.Pedig lehet hogy kellene ,mert nincsen minden rendben szívverésem leáll elszáll az élet kedvem,a magány lett a gazdám ő van csak velem szórítja a szívem és lassan megöl engem.És tudom jól csak egy hely van a világon ahová bújhatnék ,de az is bezárul.A szerelmem két karja az ami megóvhat ,de ő is csak azt mondja ide még nem bújhatsz.Azt mondja harcoljak ne hagyam el magam csak azt nem tudja titokban feladtam.Pedig úgy szeretem mint soha senkit de ő csak azt kéri várjunk még picit,közben telnek a napok mulnak a percek fájnak a szavak fájnak a tettek .Megőrít a vágy ,hogy vele lehessek az idő csak telik a percek peregnek... De én hadd mondjam azt, szeretlek. És azért én elmegyek, hogy ne bántsalak, Hogy ne legyen több bűn, mert szeretni így nem lehet. Majd ha átléped a lét köszöbét, ha majd fájni kezd a nincs többé, Értelmet kap, mi volt a volt, s mi volt, miért. Egyet megtudsz majd biztosan, lesz egy üzenet: Volt valaki, ki Téged mindennél jobban szeretett. És ekkor hirtelen, egy pillanat alatt, egyszer az életben meglátsz valakit, és tudod, hogy minden álmod valóra vált. Olyan ez, mint amikor felébred az ember, a feje még kába, a látása homályos, nem is tudja pontosan miért, aztán hirtelen, a reggeli kávéivás közepén eszébe jut az álma. Először csak az álom kis szelete, aztán nagyobbik része, aztán az egész. Fölidéződik hirtelen a teljes történet színhelyestől, szereplőstől. Ismerős lesz az egész, és az ember szeretne visszajutni az álom színhelyére. De nem tud. Akármennyire próbálja, nem tud. Az álom üldözi majd tovább. Lehet, hogy egy napig. Lehet, hogy egy életen át. Ezt is megtehettem volna. Megtehettem volna, hogy hagyom, hogy a képed üldözzön egy életen át. De ezt nem akartam. Elhatároztam, hogy inkább rohanok, mint egy őrült, hogy visszajussak az álmomhoz, mielőtt túl késő lenne mindkettőnknek. Ezért jöttem el hozzád. Nem tudtalak volna csak úgy, könnyedén elveszíteni, nem bizony, ennyi év várakozás után. Az érzések változnak, de az emlékek örökké megmaradnakNéha egyszerűen csak tovább kell majd lépned, ha valami rossz történik. Ez egy fejezet lesz a múltadban, de vigyázz! A könyvet sose zárd be. Csak lapozz tovább :) Gyakran megesik az életben, hogy elfelejtjük azokat a dolgokat, amikre emlékeznünk kellene, és olyan dolgokra emlékszünk, amiket el kellene feleljtenünk...Vannak dolgok, amiket nem akarünk, hogy megtörténjenek, de el kell fogadnunk - ugyanígy vannak emberek is, akik nélkül nem tudunk élni, de néha el kell engednünk őket az álmaink olyanok, mint a pillangók: némelyik törékeny, van olyan, ami elszáll és van, ami megmarad, vannak kisebbek és nagyobbak; de a maga módján mindegyik gyönyörű. A bizonytalanságban élek minden naptól félek,nem tudom mit remélek.Vajon valaha boldog leszek veled nem tudom áááá az idő gyorsan pereg,és én nem tehetek mást csak várok már mondtam a fájdalommal karöltve járok.Elfáradt a testem meggyötört a lelkem éjjelente sírva az ágyamban fekszem gondolkodom azon ,hogy másképp is lehetne jó lenne ha a szerelmem mellettem lehetne.Hosszú minden éjszaka mit nélküle töltök el majd ejön a reggel ami megint nem érdekel ,nem érdekelnek a napok nem érdekelnek a hetek, nem érdekelnek a színek én már más világban élek.Egy világban minek neve fájdalom és szenvedés ott ahol nincs hit és a remény is kevés .Nem tudom mát mit teszek csak azt hogy kiért az idő csak telik de vajon miért.”Az emberek félnek, hogy valóra váltsák legnagyobb álmaikat, gondolván, hogy meg sem érdemlik, vagy megvalósítani nem tudják őket. Mi, emberi szívek meghalunk a félelemtől, ha csak rágondolunk a szeretett lényre, aki örökre elmegy, vagy arra a pillanatra, amikor meghiúsul a várakozás, vagy arra a kincsre, amely –ahelyett, hogy előkerülne- mindörökre a homok rejtekében marad. Mert ha ez történik, végül nagyon szenvedünk.Olyan régóta élek ezen a földön. Sose tagadtam le a hibáimat. Nem szeretem a tökéletes embereket. Megéri, hogy bura alatt élj, csak mert attól félsz, hogy megsebesülsz? Van értelme lakat alá zárni a lelkedet, csak azért, nehogy kirabolja valaki? Éld az életet, ahogy neked tetszik. És amikor mélyre kerülsz, legyen bátorságod kimondani: Csak azért sem adom fel! Kezdem elölről! Semmi nyavalygás vagy siránkozás! Az élet szép, fiatalember, feltéve, hogy éled. Amikor vele együtt haladsz. Néha sárban, máskor meg rózsakertben. Őrizd meg az emlékeidet, és lépj tovább... Bolyongás a létünk ebben a világban. Bolyongás ég és föld között.Ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra .Egyetlen leszel számomra a világon, és én is
Egyetlen leszek a te számodra.
Tessék itt a titkom. Nagyon egyszerű:
Jól csak a szívével lát az ember.
Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
Az élet megtanított arra, hogy mikor harcoljak valakiért, és mikor álljak félre, ha én nem szeretek, vagy ha engem nem szeretnek.Megtanított arra is, hogy mikor a legfontosabb döntéseket hozom hogyan döntsek jól. Azt is megmutatta, hogy sok embert elveszítek, és sok embert el kell majd engednem akiket szeretek, de erősnek kell lennem, és arra kell gondolnom, hogy mások számítanak rám. Idővel begyógyulnak a sebek, mert aki elment, az többé nem jön vissza. Persze ebből természetesen sok minden nem igaz. Az élet csak remélni tanított meg. Remélni azt hogy tudjam, mikor kell harcolni, s félre állni. Remélni, hogy jó döntést hozok mikor döntést kell hoznom. Remélni, hogy akit elveszítek annak jobb lesz, és én majd erős tudok maradni hogy tovább lépjek, és csak a jó emlékeket őrizzem meg. Remélni, hogy begyógyulnak a sebek, a legmélyebbek is. Begyógyuljanak, de ne tűnjenek el.
Minden egyes sebet szeretek a szívemen, minden én vagyok, és a múltam, ott kell lenniük...Gyönyörű hegek...Nélkülük üres lennék.Tehát csak remélhetem, hogy így fogok élni.De nekem ez a pár remény pont elég.Amikor két ember a szíve mélyén egyesül,
Képesek megtörni a bronz vagy a vas erejét is.
Amikor pedig két ember szíve mélyén megérti egymást,a nyelv, amelyen szólnak, édes lesz és lenyűgöző, mint az orchideák illata.”“Oly sokféleképpen össze lehet törni egy szívet. A mesék teli vannak szerelemtől összetört szívekkel, pedig igazán csak az töri össze a szívet, ha elvesszük tőle az álmokat – legyenek azok bármilyen álmok.”“Nem lesz könnyü, iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged mindenestül, örökre, együtt, minden nap.” “Ha szeretsz, sebezhető vagy. Szeress bármit, és biztosra veheted, hogy megszakad a szíved, de legalábbis sebet kap. Ha érintetlenül meg akarod őrizni, ne add senkinek, még egy állatnak se! Óvatosan bugyoláld be mindenféle kis hóbortba és kedvtelésbe, gondosan kerülj minden kötődést; zárd be jól önzésed ládikójába! De ott a koporsóban – ott a biztonságos, sötét, fülledt éjszakában elváltozik majd. Nem törik össze, törhetetlen, áthatolhatatlan, megválthatatlan szív lesz belőle.” “Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet füz össze.” Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá – segíteni kell neki.” “Két kis érzelmet sok kilométerrel elválasztani egymástól, olykor elegendő arra, hogy nagy szerelmet hozzon létre.Néha az ember azt hiszi, hogy jön majd valaki, aki magával hoz egy másik világot... Aztán rájössz hogy ő is ezen a Földön él... Pedig pont ez a lényeg... Hogy jöjjön valaki, aki ezen a Földön él... És hozzon el egy világot... De ne egy másikat, hanem ezt... A miénket... Csak kicsit másképp... Jöjjön valaki, akivel máshogy látod a világot... Akivel máshogy éled meg a mindennapokat... Akivel szebbek lesznek az álmos reggelek... És még szebbek az éjszakák... Akivel a percek óráknak tűnnek, az órák pedig perceknek... Aki ott tud hagyni a szívedben valamit, ami akkor is segít szebbé alakítani a valóságot, ha ő nincs melletted."Bizonyára hallottál már arról, hogy a szívek összetartoznak. Ha nem így volna, nem kutatnál szakadatlanul a másik szív után. Folyvást keresed, miként ő is téged. Tudod, hogy létezik, földre érkezésed pillanatában, sőt annál előbb is tudomásod volt róla. Ugyanolyan ártatlan, mint te, s nélküled ugyanolyan védtelen, amilyen te vagy nélküle. Amikor megszülettél, az Ajándékozótól kaptál egy érzékeny szívet. Font hozzá egy ezüstszálat is. Innenső végét a te szívedhez, túlsó felét ahhoz a másik szívhez kapcsolta, végül összekötötte őket. A két kicsi szívből egy nagy szív lett. Bármilyen távol vagytok egymástól, ez az ezüstszál nem szakadhat el soha. A Szeretet
Palotájában az emberi szívek azonban gyakran összetörnek. Ám miután a nagy szív ismét két kicsi szívre hullik szét, akkor is összetartoznak, mert találkozásuk
Szent Találkozás.
Van egy könyv egy nagy teremben, az életkönyve ez, sok-sok kép van benne, s millió fejezet, mely leírja az emberek életét, megmutatja mennyit érünk, benne van, a születésünk, s az hogy meddig élünk. Leírja szomorúságunkat, vágyainkat, örömünk, megmondja, hogy ki lesz gazadag, s ki lesz szegény közülünk. Vérből vannak a betűi, nem egy színes költemény, hisz az is benne van, hogy az élet milyen kőkemény, kegyetlen és visszataszító történetek sora, rablók, gyilkosok és elmebetegek kora. Egyik este arra jártam, s én is fellapoztam, sok mindent megértettem, amit eddig nem is tudtam Ráébredtem arra, hogy az élet nem csak játék és mese, mert szomorú volt a könyv, bánattal volt tele. Hátat fordítottam hát s el akartam indulni, de zajt hallottam, s muszáj voltam megfordulni. Kinyílt a könyv s egy sötét oldalt láttam, egyre világosabb lett, amint fölé álltam. Elolvastam lapjait, s megtöröltem arcomat, egy képet láttam magamról, s mellette a sorsomat.Az élet egyik furcsa jellemvonása, hogy az ember hónapokon át naponta találkozik valakivel, és olyan bizalmas barátságba kerül vele, hogy nélküle el sem tudja képzelni a létet; azután jön az eltávolodás: minden marad a régiben, és a barát, aki oly fontosnak látszott, egyszerre fölöslegesnek bizonyul. Az ember élete megy tovább a maga útján, s az illető még csak nem is hiányzik.A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz Rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért. “Néha vereséget szenvedünk. De a vereséget úgysem kerülhetjük el. Ezért aztán még mindig sokkal jobb, ha az álmainkért vívott harcban veszítünk el néhány csatát, mint ha úgy szenvedünk vereséget, hogy azt sem tudjuk miért harcoltunk.Megjátsszuk a bátrat, az őszintét, a kitartót, és megjátsszuk az okosat, sőt, a gazdagot is. Megjátsszuk a Férfit, a Nőt, a hűséges Hitvest, az odaadó Szeretőt, a gondos Családfőt, és a szerető Családanyát. Eljátsszuk a jónak hitt szerepet. Kijátsszuk a világot kedvünk szerint. Mert hiszünk a hivatalos ideáloknak, a ránk kényszerített elvárásoknak, és hisszük, hogy rosszak vagyunk. Inkább hazudunk tökéletest, minthogy szembe merjünk nézni hibáinkkal és vállaljuk önmagunk. Félünk az elutasítástól, félünk a kudarctól, félünk önmagunktól, gyávák vagyunk. Ezért inkább eljátsszuk azt a szerepet, amiről úgy gondoljuk, a környezetünk elvárja tőlünk, belebújunk sikerjelmezekbe, amihez automatikusan jár a tisztelet-szeretet-csodálat mindentől megvédő sikerpáncélja is. Aztán csodálkozunk, ha kiborulunk, állandóan feszültek és idegesek vagyunk, szorongunk és félünk, inni kezdünk vagy gyógyszereket szedünk, impotenssé válunk, vagy nem tudunk gyereket szülni. Marhára nem érezzük jól magunkat a saját bőrünkben. És jöhet a reiki, a Titok, az agyhullámok, a savtalanítás vagy a legújabb lélekguru, pedig csak le kellene ülni egy fotelba és elgondolkozni.Megbocsátottam a megbocsáthatatlant,megpróbáltam pótolni a nélkülözhetetlen embereket,és elfeledni az elffeledhetetleneket.Sokszor cselekedtem indulatból..Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban akiktől sosem vártam volna..Öleltem,hogy védelmet nyújtsak,és nevettem mikor már nem bírtam tovább..Szerettem és szerettek!De sokszor rossz helyzetekbe kerültem..Előfordult olyan is,hogy szerettekk,de én nem tudtam viszont szeretni..Ujjongtam a boldogságtól,és esküdtem örök hűséget,de volt,hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak.Sírtam sokat,talán többet is a kelleténél,és felhívtam valakit csak azért,hogy halljam a hangját..Néha elég volt egy mosoly,hogy megkedveljek valakit..Sokszor éreztem,hogy meghalok a vágytól,és féltem,hogy elvesztek valakit,aki nagyon fontos számomra!A végén el is vesztettem,de túléltem!És még most is élek!Ahogy lassan felnövünk, megtanuljuk, hogy az az ember is (akitől nem is várjuk) okozhat csalódást. Összetörik majd a szíved, talán több, mint egyszer..és napról-napra nehezebb lesz. Te is összetöröd majd másokét, szóval emlékezz majd, hogy neked milyen érzés volt. Harcolni fogsz a legjobb barátaid ellen, sőt, előfordulhat, hogy beléjük is szeretsz. Az új szerelmed vádolod majd egy régi hibái miatt. Sírsz majd, mert az idő túl gyorsan telik, és elveszítesz valakit, aki közel állt hozzád. Épp ezért készíts túl sok fényképet, nevess túl sokat és szeress úgy, mintha sosem bántottak volna: mert minden 60 másodperc, amit szomorúan töltesz, az egy perc boldogság..Amit már sosem kapsz vissza!!!
A szeretet választás dolga. Hogyan is tudnánk egymás szeretet-nyelvén beszélni, ha a szívünk tele van a múltbeli bántások miatt érzett sérelemmel, haraggal, és nehezteléssel? A válasz emberi természetünkben rejlik. Választási képességgel rendelkező teremtmények vagyunk, és megesik, hogy rosszul döntünk. Bántó szavakat mondunk, és sokféleképpen vétünk egymás ellen. Ha az adott pillanatban jogosnak is tűntek a szemünkben, később gyakran megbánjuk ezeket a döntéseinket. De nem szükségszerű, hogy a múltbeli hibáinkat a jövőben is elkövessük. Szakíthatunk hibás döntéseinkkel, és választhatjuk a szeretetet. Sok házasságot mentett már meg a széthullástól ez az elhatározás. A szeretet nem törli el a múltat, de mássá teszi a jövőt. Ha szeretetünknek társunk elsődleges szeretet-nyelvén adunk hangot, olyan érzelmi légkört teremtünk, amelyben feloldást találunk múltbeli konfliktusainkra és sérelmeinkre..Csak a Kimondatlan szavak.. azok tudnak úgy fájni, hogy lenyúzzák a bőröd... csak az el nem sírt könnyek... a befelé fulladt gondolatok.. A síratlan sírás.., a gubancos vérlemezkék szívedben... Csak a csillagtalan éjszakák..
Mi lesz majd, amikor nem álmodsz?? Kihűlsz csillag lenni?..Kihűlsz érezni... Álmatlan lenni olyan, mint úszó jégdarabnak lenni ott ahol csak éjszakák vannak... Ott, ahol nincsen fény.. Csak az el nem mondott szavak, érzések tudnak így fájni.. leszakadni az égről.. Lezuhanni... Esése, ütése.. repedést okoz... rajtad.. az éjszakában, a nappalokban már ezután mindig.. ott marad a seb.. A kimondatlan érzések sebe.... az összeborult álmoké...
Most mit mondjak?? El kell menni!! El..! El kell menni.. sebzetten, lehajtott fejjel.., megadni magad.., el kell menni.. Ott kell hagyni.. ami lezuhant.. Ott kell hagyni a Szavatlanságot.., a Választalanságot.. a Kimondatlant.. mert Hiába várod... és ez nem a te sarad.. de neked kell elmenni.. Lépni.. Otthagyni lezuhant álmokat.. s hogy lesz -e erőd álmodni másikat, vagy kémlelni az eget.. azt nem tudod előre..
Az Őrültek tánca.. a Kimondatlan....
Akit sokszor bántottak igazságtalanul, csak az tud szívfacsaróan nyugodt és bölcs lenni. Aki a szívében hordja a végtelen szomorúságot, az már nem hisz az emberi jóságban.
Aki már nem akarja, hogy szeressék, mert megtanulta, hogy a szeretetet el lehet veszíteni.
Aki már nem akarja, hogy törődjenek vele, mert megtanulta, hogy a törődésnek ára van.
Aki azt tanulta meg, hogy az emberek között csak érdekkapcsolatok léteznek.
Aki úgy érzi, hogy gyermekkorában senki sem tekintett rá rajongással a szemében…
Aki úgy érzi, hogy az édesanyja sosem ölelte úgy, hogy érezze, eggyé váltak és feloldódtak a határaik az anyai ölelésben…
Aki úgy érzi, hogy sosem állt mellette senki védelmező tigrisként…
Aki úgy érzi, hogy az édesapja sosem volt büszke rá…
Aki sokat szenvedett a szeretetlenség érzésétől, és már azt is elfelejtette, milyen érzés vágyódni a szeretetre, talán észre sem veszi, amikor elsétál a szeretve lenni lehetősége mellett.Ahogy a napi zsivaly köszön el a naptól, mikor estébe fordul... hepehupás utakon.. még a fények is elköszönnek az éjtől..,. olyan puhán lépked pilláimon a búcsú..
Ahogy a méz válik el a kanáltól.. s teámba csöppen..., ízesít... nehézkesen, -még kapaszkodva fájdalmasan csurran.. magával víve el nem mormolt mondatokat.. már elterül valami aranyszínben..
Szemérmesen rám köszön a szürke esti sóhaj.. Bólint -Szervusz... egy autó fénye szeli a tájat.., csukott ablakokban csukott szívek.. Talán épp az enyém..
Szökik a meleg levegő.. táncba lép.. eljár még egy lassú táncot vajszínű függönyömmel, zárt bőröndöm felett kócosan búcsúzik a nyár.... Gyögyöt fűzök.. emlékekből, álmaimból.. elhullott vágyakból.., hiányból.. kezemben léleki cérnán, ezüstfényű könnyem.. Minden darabja ezüstös, opálos kagylófény... Ahogy borsó a héjától válik el, úgy válik el múlttól a jelen..
Búcsúzás... szépen csendesen...
Távolban vonatok robognak... ablakaiban talán megannyi kérdés, elrobog vele.. válasz nélkül.. Szavatlan suhanás.... Menetrendszerű gondolatok távoznak... egy utolsó ütemre, utolsó dallamok születnek zongorám szívbillentyűin.. Édesanyám.. legalább te válaszolnál... gyűrött kérdéseimre..:(
Búcsúzni csak szépen szabad...... le nem ülni hideg kövekre... Összenézni felhőcsücskökkel.., együtt sírni az éggel...
Búcsúzz szépen.....Az igazi férfi
...játszik...nem rohan ajtóstul a házba,lassan közelít és puhán...vadászik...csak úgy mellesleg megérint...mögénk lép...nyakunkba csókol...a tenyere a tenyerünkben szikrát csihol...az igazi férfi nem siet...tudja hogy idő kell a vágyhoz...megvárja szépen,míg megszűnik körülöttünk a világ...és már csak őt látjuk...már csak azt akarjuk...nem elveszi...odaadjuk...nem eltűrjük...hanem befogadjuk...az igazi ölelés visszafogott...úgy kúszik végig a testen,mint a napfény...lassan és puhán...időt hagyva a vágynak,hogy növekedjék...nem kell hozzá más,csak egy férfi...aki szeretni tud...s egy nő...aki hagyja,hogy szeressék....
